Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac

Álarckészítő kézműves verseny

A Göcseji Kézműves Egyesület szervezésében Álarc-készítő kézműves versenyre hívjuk a kézművesség iránt érdeklődő gyermekeket és felnőtteket a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacra a farsang jegyében megrendezésre kerülő „Farsangi Parádé” alkalmával.

Helye: Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi – Helyi Termék Piac, Zalaegerszeg, Piac tér 3.

A verseny ideje: 2024. február 10. 9 órától 12 óráig

Eredményhirdetés: kb. 12:30-kor

Csapatok: A versenyre tetszés szerinti összetételben felnőttek és gyerekek, családok és barátok egyaránt jelentkezhetnek. A csapatok ajánlott létszáma 2-4 fő.

A feladat: A helyszínen biztosított karton alapra, az újrahasznosítás jegyében maradék bőrből, textilből, zsinórból, gombokból, csipkéből stb. készíthettek álarcokat. Lehet saját maradék anyagokat is hozni, hogy biztosan a saját elképzeléseteket tudjátok megvalósítani. Adunk eszközöket, de érdemes ollót, varróeszközöket, ragasztót,  hozni magatokkal, hogy az elképzeléseteket meg tudjátok valósítani.

Az eredményhirdetés a szakmai zsűri értékelését követően, várhatóan 12:30 órakor lesz.
A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb álarcot kézműves ajándékcsomaggal jutalmazzuk gyermek és felnőtt  kategóriában, valamint az otthon készített álarcok között egy alkotó különdíjban részesülhet.

A versenyen a részvétel ingyenes. Kérjük, regisztráljatok az alábbi űrlap kitöltésével!

Ne feledjétek, a verseny utáni programokra is szeretettel várunk Benneteket.

PROGRAMJAINK:

Ezek is érdekelhetnek ....

NŐK A „PIACON”

A márciusi Helyi Termék Vásári Forgatag rendezvényéhez kapcsolódóan kerül megrendezésre a NŐK A „PIACON” című rendezvényünk. Programjainkat kétféle tematika köré szervezzük. Ezek: a nőnap és a közelgő nemzeti ünnep, március

Tovább olvasom »

Biokertészkedés könnyedén

Ingyenes előadás a biokertészkedés témakörében: március 5-én A Gyümölcsöző Kiskertek előadásai után indul a Biokertészkedés könnyedén, hasznos termékekkel… című előadássorozat, melynek életre hívója az Agrocity Gazdabolt. Az első előadás ideje:

Tovább olvasom »

Batikolás szakkör

Dorida Design batik szakkör márciusban 4 alkalommal Zalaegerszegen, a Göcseji Tudásközpontban.  Batikolás, shibori, tiedye Már többször hallottad ezeket a szavakat, de nem tudod mit jelentenek?  Ismerős a technika? Korábban már

Tovább olvasom »

Húsvétváró Kelmekáosz

Húsvétváró Kelmekáosz március 2-án, szombaton 13-17 óra között a Göcseji Tudásközpontban. Vinkó Istvánné Csilla textilszobrász alkotásait sokan csodálhatták meg az elmúlt hetekben a Bűvölet c. kiállításán. Ha szívesen ellesnék Csillától

Tovább olvasom »

Maradjunk kapcsolatban!

Kérdésed van? Csatlakoznál termelőként vagy kézművesként a Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piachoz?

Várjuk jelentkezésedet.

Helyi termék, élmény és közösség

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess a rendezvényeinkről! Ismerd meg a helyi termelői és kézműves termékeket, válj a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac közösségének részesévé!

webre