Folytatjuk a Gyümölcsöző kiskertek címmel indított előadássorozatot a Göcseji Tudásközpontban. Október 21-én Bicskei Deján Kende kertészmérnök segít abban, hogy milyen gyümölcsfafajták felelnek meg leginkább a megváltozott körülményeknek.
2023 februárjától eddig kilenc szombat délelőtt találkozhattak a kiskerttulajdonosok a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac előadótermében, ahol szakemberek segítettek abban, hogyan gazdálkodhatunk természetközeli módon, vegyszermentesen. Mikor, milyen tennivalóink vannak a kiskertekben, s hogyan fordíthatjuk hasznunkra a természetet anélkül, hogy túlzottan kizsákmányolnánk.
Az első sorozatban, februártól áprilisig négy előadást hallgathattak meg az érdeklődők, majd május-augusztus között további négy előadás került megtartásra. Augusztusban elmaradt Oszkocsil Zoltán aszalásról szóló előadása, így az őszi sorozatunkat szeptemberben az ő előadásával indítottuk, hiszen sokan várták ezt a témát.
Következő előadásunk is nagyon aktuális, hiszen az ősz a legjobb a gyümölcsfaültetéshez. Előadónk, Bicskei Deján Kende kertrészmérnök pedig e szakterület igazi mesterének számít.
Az előadás a Göcseji Tudásközpont emeleti előadótermében kerül megtartásra (Zalaegerszeg, Piac tér 3.)
Az előadásra a belépőjegy ára: 1.800 Ft/fő/előadás.
Kedvezményes belépőjegy előzetes regisztrációval: 1.500 Ft/fő/előadás. A kedvezményes díj is minden alkalommal a helyszínen készpénzben fizethető.
Eddigi előadásaink: