Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac

Zalakerámia Mozaik Verseny

Mozaikkép-készítő versenyre invitáljuk látogatóinkat 2022. november 11-én, pénteken délután.

A verseny a 13 – 18 óra között megrendezett „Helyi Termék Vásári Forgatag” és „Az agyag becsülete régen és ma” hagyományőrző nap keretében szervezzük.

  • A mozaikképek elkészítésére 14-16 óra között lesz lehetőség.
  • Az eredményhirdetés a szakmai zsűri értékelését és a közönségszavazást követően,  várhatóan 17 órakor lesz.
  • A szakmai zsűri által kiválasztott első 3 helyezett és a közönségdíjas csapat egy-egy ajándékcsomagot  kap.
  • A képekhez 40×40 cm-es alaplapot, apróra vágott csempedarabokat és csemperagasztót biztosítunk. Egyéb eszközigény esetén, kérjük, hozzátok magatokkal azokat.

Köszönjük a a Zalakerámia Zrt.-nek a verseny támogatását. 🙂

A versenyre tetszés szerinti összetételben felnőttek és gyerekek, családok és barátok egyaránt jelentkezhetnek.

A csapatok ajánlott létszáma 2-4 fő. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Figyelem!

A versenyre 40 csapat jelentkezését tudtuk fogadni. A csapathelyek beteltek, így további regisztrációra nincs lehetőség.

Szeretettel várunk mindenkit szurkolóként, szavazzanak a legjobb közönségdíjasra, vegyenek részt a vásáron és a hagyományőrző nap érdekes előadásain, mesterségbemutatóin, próbálják ki a kézműves foglalkozásokat!

 

PROGRAMJAINK:

Ezek is érdekelhetnek ....

Kézműves farsang a piacon

Itt a farsang, álla bál! – február 8-án Kézműves farsang a piacon sok-sok fánkkal és mókával! A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon a következő Helyi Termék Vásári Forgatagot

Tovább olvasom »

Nagyanyáink hímzései – kiállítás

Nagyanyáink hímzései címmel nyílik első kiállításunk 2025. február 1-jén. A kiállításra a novai Némethné Gál Klári gyűjteményéből az idők próbáját kiállt hímzett falvédőket válogattunk, míg a Kölcsey Gimnázium nyugalmazott tanára,

Tovább olvasom »

Konyhai foglalkozás: Farsangi fánkot sütünk

Az ünnepi készülődés a konyhában foglalkozássorozatunk sikerén felbuzdulva, ismét aktuális programmal jelentkezünk. A farsang közeledtével fánksütésre invitáljuk mindazokat, akik szívesen ellesnék az Andráshidai Gazdasszonykör két tagjának, Molnár Klárinak és Bogár

Tovább olvasom »

Áldott Karácsonyt!

Minden Kedves Vendégünknek köszönjük, hogy velünk tartottak 2024-ben, részt vettek színes programjainkon, a vásári forgatagokon, a szakkörökön és a nyári táborokban. Köszönjük, hogy termelőktől és kézművesektől vásároltak. Szeretettel várjuk vissza

Tovább olvasom »

Maradjunk kapcsolatban!

Kérdésed van? Csatlakoznál termelőként vagy kézművesként a Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piachoz?

Várjuk jelentkezésedet.

Helyi termék, élmény és közösség

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess a rendezvényeinkről! Ismerd meg a helyi termelői és kézműves termékeket, válj a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac közösségének részesévé!

webre