Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac

Nyitott műhelyek és szakkörök 2023. március 22-25. között

A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac emeletén három nyitott kézműves műhelyben várják a kézművesség számos területéről az alkotók a látogatókat szerdától-szombatig 10-18 óra között. Hetente 10-12 szakkörre várjuk az érdeklődőket, mely során a kézművesek vezetésével egy-egy használati vagy dísztárgy készítésén keresztül sajátíthatják el a mesterség alapjait.

E heti nyitott műhelyeink és szakköreink:

👉Szerda:
– Hangya Ágnes kerámikus
– Kalmár Annamária mandalafestő
— Szakkör 15 órától: Női tulipánfestés (12 éves kortól)
– Takács Zoltánné Éva foltvarró, virágkötő (Folt-Virág Műhely)
— Szakkör 17 órától: Kezdő foltvarró szakkör első ingyenes alkalom

👉Csütörtök:
– Hangya Ágnes keramikus
— Kerámia szakkör 16 órától, kerámia balkon edényt készíthetünk.
– Csipkés Csütörtök: a Népművészeti Egyesület Csipke szakkörei 14 és 17 órakor
– Kulcsár-Papp Ráchel makramé, kötés-horgolás (Bolyhoska Horgolda)
— Makramé szakkör 16 órától, nyuszifejes ajtódísz készül.
– Kovács Ágota kosárfonó
— Kosárfonó szakkör 16 órától (betelt)
– Németh Dezső iparművész
— Kirándulás a fafaragás rejtelmeiben fafaragó szakkör 16-20 óra között.

👉Péntek:
– Págyi Zsóka kerámikus:
–Kerámia szakkör 16 órától, melyen tavaszi képet készíthetünk.
– Kupriveczné Simán Csilla szövő
— Szövő szakkörön 16 órától könyvjelzőt szőhetünk szövőszéken Csilla segítségével.
– Biró Lászlóné Marcsi bőrdíszműves
— Bőrdíszműves szakkör 16 órától, karkötőt vagy kulcstartót készíthetünk Marcsival.
– Gacsal Gábor művészetoktató
— Kirándulás a grafika rejtelmeiben grafikai szakkör 18-20 óra között.

👉Szombat:
– Hangya Ágnes keramikus
– Góczán Judit nemezkészítő
— Nemezelés 10 órától folyamatosan.
– Bíró Gyöngyi pontfestő
— Szakkör 10 órától: pontfestett írószertartót készíthetünk.

A szakkörökről bővebben a https://gocsejitudaskozpont.hu/szakkor/ oldalon.
Mindenkit szertettel várunk! 🥰

PROGRAMJAINK:

Ezek is érdekelhetnek ....

Kézműves farsang a piacon

Itt a farsang, álla bál! – február 8-án Kézműves farsang a piacon sok-sok fánkkal és mókával! A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon a következő Helyi Termék Vásári Forgatagot

Tovább olvasom »

Nagyanyáink hímzései – kiállítás

Nagyanyáink hímzései címmel nyílik első kiállításunk 2025. február 1-jén. A kiállításra a novai Némethné Gál Klári gyűjteményéből az idők próbáját kiállt hímzett falvédőket válogattunk, míg a Kölcsey Gimnázium nyugalmazott tanára,

Tovább olvasom »

Konyhai foglalkozás: Farsangi fánkot sütünk

Az ünnepi készülődés a konyhában foglalkozássorozatunk sikerén felbuzdulva, ismét aktuális programmal jelentkezünk. A farsang közeledtével fánksütésre invitáljuk mindazokat, akik szívesen ellesnék az Andráshidai Gazdasszonykör két tagjának, Molnár Klárinak és Bogár

Tovább olvasom »

Áldott Karácsonyt!

Minden Kedves Vendégünknek köszönjük, hogy velünk tartottak 2024-ben, részt vettek színes programjainkon, a vásári forgatagokon, a szakkörökön és a nyári táborokban. Köszönjük, hogy termelőktől és kézművesektől vásároltak. Szeretettel várjuk vissza

Tovább olvasom »

Maradjunk kapcsolatban!

Kérdésed van? Csatlakoznál termelőként vagy kézművesként a Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piachoz?

Várjuk jelentkezésedet.

Helyi termék, élmény és közösség

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess a rendezvényeinkről! Ismerd meg a helyi termelői és kézműves termékeket, válj a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac közösségének részesévé!

webre