Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac

Kreatív Műhely – Napközis tábor

Frissítés (08.09.):

Minden Kedves Szülőnek köszönjük, hogy a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac nyári kézműves napközis táborát választották.

A táborok során készített alkotásokból szeptemberben kiállítást szervezünk. Erről külön értesítést küldünk.

Jövő nyáron mindenképpen visszavárjuk a gyermekeket, de addig is kövessék friss hírekért a weboldalunkat és a Facebook oldalunkat. Igyekszünk tanév közben valamint az őszi és a téli szünidőben is izgalmas kézműves foglalkozások szervezésével gondoskodni a gyermekek hasznos szabadidő eltöltéséről.

Frissítés (08.07.):

Tájékoztatjuk a Kedves Érdeklődőket, hogy a negyedik turnus teljes létszámmal indult, így napidíjas jelentkezőket nem áll módunkban fogadni. Köszönjük megértésüket.

Frissítés (07.14.):

Tájékoztatjuk a Kedves Érdeklődőket, hogy

  • a harmadik turnus betelt, itt napidíjas részvételre sem maradt lehetőség.
  • A 4. turnusban 2-3 fő részére még van hely, ezért oda fogadunk még heti és napidíjas jelentkezéseket is.

Szeretettel várunk minden alkotni vágyó 5-12 éves korú gyermeket a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac nyári napközis, kézműves táboraiba!
Mi vár itt rájuk? A Göcseji Tudásközpont és a Göcseji Kézműves Egyesület kézműveseitől számos kézműves mesterség alapjait sajátíthatják el. A foglalkozások mellett lesz sport, játék, móka és szórakozás.

Turnusaink:
1. turnus: 2023. június     26-30.
2. turnus: 2023. július      10-14.
3. turnus: 2023. július      24-28.
4. turnus: 2023. augusztus 7-11.

A táborban sokféle kézműves tevékenységgel ismerkedhetnek meg a gyermekek. Ezekhez a minőségi alapanyagokat és a szükséges eszközöket biztosítjuk. A táborban a gyermekek tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak. Az ebédet az Arany Bárány Szálloda éttermében fogyasztják el. A kézműves foglalkozások között vetélkedőket és sportos foglalkozásokat, piaclátogatást is szervezünk. A foglalkozások hétfőtől péntekig 8-16 óra között tartanak, de a gyermekek 7:15-től 17 óráig tartózkodhatnak a tábor területén.  
Az egy hetes tábor díja 45.000 Ft/fő/hét, testvérek részvétele esetén a második gyermek, és minden további testvér tábordíjából 5.000 Ft kedvezményt adunk. A tábor díja a tábor kezdete előtti héten, szerdán 10-18 óra között készpénzben fizethető.
Az első turnusra jelentkezők befizetése lezajlott, a többi tábor befizetési napjai:

II. turnusra: július 5-én, szerdán 10-18 óra között

III. turnusra: július 19-én szerdán 10-18 óra között

IV. turnusra: augusztus 2-án, szerdán 10-18 óra között.

Amennyiben egy napra keres elfoglaltságot gyermekének, unokájának, vagy vendég kisgyermek érkezik Önökhöz, egy-egy napra is tudjuk fogadni őket a táborba. A napidíj 9.900 Ft/fő, amely ugyanúgy tartalmazza a háromszori étkezést a kézműves foglalkozásokat és programokat. Ehhez előző nap délig telefonon (20/372-3556) szükséges jelezni az igényt, hogy az étkezéseket másnapra megrendelhessük.

Kérjük, hogy a táborba csak egészséges gyermekeket hozzanak, ezt szülői nyilatkozattal kérjük igazolni, melyhez a nyilatkozatokat a befizetéskor adjuk.
Kérjük, hogy hozzanak a gyermekek kulacsot, és érkezzenek kényelmes, szabad mozgást biztosító ruházatban, hogy a szabadidős, sportos tevékenységekben is részt tudjanak venni.

Kérjük, hogy gyermekeik ne hozzanak magukkal elektronikai eszközöket, ékszereket, értéktárgyakat, pénzt, ezekért a tábor szervezői nem vállalnak felelősséget. A tábor ideje alatt kérjük, hogy ne használják a gyermekek a mobiltelefonjukat, erre szíveskedjenek a gyermekek figyelmét is felhívni.

Napi háromszori étkezést és emellett gyümölcsöt biztosítunk, így kérjük, hogy ne csomagoljanak tízórait és lehetőleg ne hozzanak magukkal édességeket a gyermekek.

A táborról a szervezők szeretnének folyamatosan hírt adni internetes és közösségi oldalaikon, ezért fényképek és videófelvételek készülnek, ehhez szíves hozzájárulásukat kérjük a befizetéskor adott nyilatkozaton.

A tavalyihoz hasonlóan a táborozók alkotásaiból szeptemberben egy kiállítást rendezünk be, melyen a táborozók megmutathatják a barátaiknak és rokonaiknak, valamint a Göcseji Tudásközpont látogatóinak kreativitásukat és ügyességüket.

Kérjük, regisztrálja gyermekét az alábbi űrlap kitöltésével. Testvérek esetén kérjük, minden gyermeknek külön jelentkezési lapot töltsön ki.

Mindenkit szeretettel várunk!

!! A jelentkezést lezártuk, ezért a regisztrációs lap már nem érhető el. !!

PROGRAMJAINK:

Ezek is érdekelhetnek ....

Kézműves tábor napi részvétellel

Frissítés: 2024. 07.03. Jelentkezés már csak a IV. turnusba lehetséges, többi táborunk betelt. Köszönjük szíves megértésüket. Napközis táborunkba napi részvételi díjjal is fogadunk gyermekeket, így ha akár csak egy-egy napra

Tovább olvasom »

Szép Hazánk, Erdély – kiállítás

Szép Hazánk, Erdély címmel nyílik következő kiállításunk, melyen nemezképeket, festményeket és fotókat láthatnak Erdély varázslatos földjéről. Szőke Veronika művészettörténész és Szász Norbert amatőr fotós kiállítása a Göcseji Tudásközpontban 2024. június

Tovább olvasom »

Digitális lélek – médiatábor

Digitális lélek címmel médiatábort szervezünk 12 éves kor feletti gyermekeknek. A tábor ideje: 2024. augusztus 12-16. A foglalkozások hétfőtől-péntekig naponta 8 órától 16 óráig tartanak. Délelőttönként művészeti foglalkozásokon vesznek részt

Tovább olvasom »

Maradjunk kapcsolatban!

Kérdésed van? Csatlakoznál termelőként vagy kézművesként a Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piachoz?

Várjuk jelentkezésedet.

Helyi termék, élmény és közösség

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess a rendezvényeinkről! Ismerd meg a helyi termelői és kézműves termékeket, válj a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac közösségének részesévé!

webre