A nyári napközis táborok alkalmával készített alkotásokból kiállítás nyílik a Göcseji Tudásközpont emeletén
2024. augusztus 29-én, csütörtökön 17 órai kezdettel, melyre mindenkit szeretettel várunk.
A Göcseji Tudásközpontban idén a Kreatív Műhely kézműves tábor négy turnusában és a Médiatáborban együttesen közel nyolcvan gyerek vett részt.
A legnagyobb elismerésnek tartjuk, hogy a gyermekek közül sokan évről-évre visszatérnek hozzánk, sőt, többen több turnusban is részt vesznek. Nagy örömünkre szolgál, hogy a táborozók jól érzik nálunk magukat, és szívesen jönnek újra és újra. A kis alkotók munkáin át bepillanthatunk a táborok életébe, megismerhetjük azok hangulatát, ezért a korábbi évekhez hasonlóan kiállítást rendezünk be az itt készült alkotásokból, mely augusztus 29. és szeptember 20. között lesz megtekinthető.
Kérjük a Kedves Szülőket, hozzák be a gyermekek tábori alkotásait, hogy aztán a kiállításra büszkén elhívhassák a rokonokat, barátokat, osztálytársakat, megmutathassák, mi mindennel foglalkoztak a nyáron.
- A tábori alkotásokat a Tudásközpontban a következő napokon várjuk: augusztus 22-23-24. (csütörtök-péntek-szombat) 8-18 óra között
- az alkotásokra darabonként kérjük, írják rá a gyermek nevét, hogy a kiállítás végén vissza tudjuk adni.
Ha valaki ezen a héten nem tudja behozni, akkor augusztus 28-án, szerdán 8-18 óra között még leadhatja a kis táborozóink munkáit.
A kiállítás megnyitóján vetítjük a médiatáborosok felvételeit is, s kihirdetjük a Facebook-szavazás eredményét.
Várjuk a táborozók tárgyi emlékeit, s a megnyitóra mindenkit szeretettel várunk!