Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac

Táborozóink készítették

Kiállítást rendezünk be a 2023. évi kézműves táborokban készült alkotásokból, melynek megnyitója2023. szeptember 1-jén 17 órakor lesz a Göcseji Tudásközpont kiállítóterében. 

A Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac immár második nyarát zárta, mely során igyekeztünk a családok érdekeit szem előtt tartva kézműves napközis táborok szervezésével segíteni a gyermekek hasznos szabadidő eltöltését. Intézményünk tavaly négy, idén pedig öt egyhetes kézműves napközis tábor helyszíne volt. Idén négy turnus saját szervezésű volt, egyet pedig a Göcseji Kézműves Egyesület szervezett.

A táborokban a gyermekek sokféle kézműves technikával ismerkedhettek meg, táboronként más-más tematika alapján számos érdekes tárgy született a kis kezek munkájának eredményeképpen. Tavaly ősszel nagy sikert aratott a tábori alkotásokból nyílt kiállításunk. A gyermekek a családtagok mellett szívesen megmutatták munkáikat a barátaiknak, az osztálytársaiknak is, így idén is szeretnénk az alkotásaikból berendezni egy kiállítást, ami szeptember 1-21. között lesz látogatható a Göcseji Tudásközpont emeleti kiállítóterében.

A kiállítást szeptember 1-jén, pénteken 17:00 órakor Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő nyitja meg. Táborvezetőinkkel is újra találkozhatnak a táborozók: Takács Zoltánné Éva (1-2. turnus), Németh Dezső (3-4. turnus) és Nikitscher Bernadette (5. turnus).

Reméljük, sok kis táborozónkat sikerül büszkévé tenni ezzel a kiállítással is.

Szeretettel várjuk a gyermekeket és családtagjaikat, rokonokat és barátokat szeptember 1-jén a 17 órai megnyitón, majd szeptember 21-éig nyitvatartási időben.

 

PROGRAMJAINK:

Ezek is érdekelhetnek ....

Batikolás tanfolyam

Batikolás   Ismerd meg a kötözéses batik textilfestési technikát! Fess egyedi vászontáskát vagy párnahuzatot, és hozd el néhány világos színű pamut pólódat is megfesteni! Helyszín: 8900 Zalaegerszeg Piac tér 3.

Tovább olvasom »

Termelőink palántái kiállítás

Termelőink palántái – kiállítás megnyitó Kiskiállításunk során termelőink válogatott palántái kerülnek bemutatásra: az Anna Kertje, a Harangozó Kertészet és a Kocsis Kertészet közös kiállítására invitálunk minden kedves kertbarátot, növénykedvelőt, kertészt

Tovább olvasom »

Mesélő kavicsok kiállítás

Sok szeretettel várunk mindenkit a „Mesélő kavicsok” c. kiállítás megnyitóján! Kálmán Marianna kiállításán kavicsképek segítségével kelnek életre különböző történetek, egyedi művészeti formában. Gyertek el és fedezzük fel őket együtt!  

Tovább olvasom »

Maradjunk kapcsolatban!

Kérdésed van? Csatlakoznál termelőként vagy kézművesként a Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piachoz?

Várjuk jelentkezésedet.

Helyi termék, élmény és közösség

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess a rendezvényeinkről! Ismerd meg a helyi termelői és kézműves termékeket, válj a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac közösségének részesévé!

webre